elhivatottság.
szeretném birtokolni az elhivatottságot, de egy olyan érzéketlen és érdektelen ember, mint én, hogyan tehetné? valaki, akinek semmi sem fontos, még az sem, amit jól csinál? ha nincs mit csinálnom, nem is lehetek elhivatott abban, amit csinálok. illetve lenne mit csinálnom. de nálam ez nem így működik.
példának okáért van néhány dolog - mint az éneklés, a fotózás, az írás -, amit imádok csinálni, de ha mondjuk nincs kedvem megvalósítani egy fotózást, nincs kedvem megtanulni egy dalt, nincs kedvem írni, akkor nem teszem. ezt jelenti az elhivatottság hiánya?
mielőtt bárki is válaszolna magában a kérdésre, számításba kell venni, hogy ezek nekem nem munkáim, nem kötelességeim, hanem opciók, lehetőségek. mondhatni, a magam ura vagyok, tehát nem kell elszámolnom azzal, hogy mit csináltam meg, és mit nem.
talán azért nem vagyok elhivatott, mert sosem kapok elismerést. kemény munkával csinálok valamit, önszántamból, a jó szívem miatt, aztán vagy csak negatív visszajelzést kapok, vagy semmilyent.
mondjuk kezd felmerülni bennem esetenként, hogy csak azért becsmérlik a munkámat, mert jobban végeztem el azt, mint ahogy ők tudták volna, vagy egyszerűen nem gondolták volna, hogy képes vagyok elvégezni.
cél nélküli életben nem lehet elhivatott az ember, erre jutottam.
az enyém pedig céltalan, képlékeny, és bizonytalan. hülye pszichológia! csak mert nem olyan vagyok, mint a többség. az emberek olyan kegyetlenek a kívülállókkal.
rendben, abbahagyom az összefüggéstelen sorok gyártását.
szeretnék végre elhivatottá válni valami iránt. bízom benne, hogy egy hét múlva rendeződik az életem, és meghozhatok olyan döntéseket, amiket most nem tudok. vagy negatív visszajelzés esetén beszüntetem létezésem folyamatát.
