talán a túl élénk fantáziám, vagy az, hogy túl sok sorozatot nézek lehet az oka annak, hogy gyakran elgondolkodom azon, miért nem lehet az élet is olyan egyszerű, ahogy a tv-ben, vagy a képzeletemben. sokszor előfordul velem, hogy azon kapom magam, elképzelek szituációkat, hogy hogyan kéne lenniük, miközben a valóságban persze nem úgy történik utána a dolog. van egy elmélet erről, hogy az aggyal befolyásolni lehet a dolgok kimenetelét, talán ezt kéne alkalmaznom a gyakorlatban is - félig már így is ezt csinálom.
néha elképzelem, hogy minden olyan egyszerű, igazságos világban élünk, és az emberek jóindulatúak. és ettől a fantáziától boldog leszek, még ha csak pár másodpercre is, mert kiragad a valóság keserűségéből. tudatában vagyok annak, hogy amit elképzelek az valótlan, de mégis olyan megnyugtató tud lenni. mint amikor a kisgyerekeknek tündérmesét olvasnak. valahol ők is tudják, hogy az nem a valóság, mégis szívesen ábrándoznak a sárkányt legyőző királyfiról, ahogy meghódítja a királykisasszony szívét. mellesleg szomorú tény, hogy a valóságban ilyen lovagok nem léteznek. ez az egyet igazán bánom. :D
ez az én 4. dimenzióm. tudom róla, amit tudok, és igyekszek figyelembe venni a veszélyeit, de néha igazán nagy a kísértés. többek között ez az egyik függőségem. elég sok van, és ez a rosszabbak közé tartozik.
csak az érdekesség kedvéért, függőségem például még, hogy nem tudok továbblépni azon, hogy gyakorlatilag nincs apám; függőségem még, hogy érzelmileg öt éves vagyok, még ha szellemileg hatvanöt is. ezek a legsúlyosabbak és a legaggasztóbbak.
a legijesztőbb pedig az, hogy ezeknek még a tudatában is vagyok, és képtelen vagyok ellenük tenni.
ráadásul az egészségem mára már kívül-belül reménytelenné vált - én legalábbis így látom. hiába, ember tervez, isten végez.
így foszlanak szerte a valóságos álmok.
