jelenleg csak vulgáris szavakba tudnám önteni a gondolataimat. na jó, igyekszem.

épp nehezemre esik az érzelmetlenség, és nem vagyok hozzászokva, ez pedig bosszant, sőt, egyenesen dühít. szinte meg sem tudnám mondni, mi váltja ki belőlem néha az érzelmek csíráját. ráadásul már rég volt, hogy ezzel kellett birkóznom. hát, néha még a legjobbakkal is megesik. viszont ilyenkor tényleg ötévesnek érzem magam. szemétség!
ha ez történik, az mindig megijeszt, félelmet vált ki belőlem. félek az érzelmektől. ami kicsit fura, hiszen a félelem is egy érzelem. ilyenkor csak az segít, ha foglalkozok kicsit az adott érzelemmel - jelen esetben a vágyakozással a szeretet után -, és aztán ha ezen túl vagyok, elnyomom az összes érzelmet. meglesz ez, csak nyugi. csak ne kezdjem el sajnálni magam, mert akkor akár jöhet a fejlövés is. hű, de rühellem magam, meg a kibaszott érzelmeimet!