Julie's private life

nem hazudtam én, csak elhallgattam dolgokat. de legalább jó okom volt rá. félreértették volna. nem azért, mert nem ismernek, hanem mert nem ez a normális, és annyira szeretnék, ha éreznék valamit. hát, most leírom az igazságot.
valójában gyakran gondolok rá. tisztelettel, csodálattal, és egyfajta bizonyítási vággyal. nem azért, mert bármit is érzek, hanem mert van egy olyan tudatom, amit nevezhetünk küldetéstudatnak, de ez inkább egy megérzés. és mivel megérzésekben hihetetlenül jó vagyok, hát ezért gondolok rá sokat. tudom, hogy be fog jönni a megérzésem, és emiatt kell. ha pontosítani akarom ezt a tudatot, az így hangzana: tudom, hogy a legtöbb ember azért akkor és úgy jön erre a Földre, hogy más emberek útját befolyásolja. és én felismertem az egyik ilyen feladatomat. utólag már többet is felismertem, de előre még soha. bár gyakoroltam, hogy menjen ez is, valószínűleg ennek köszönhető, hogy most idejében megéreztem. ez nem egyoldalú. fel tudnám sorolni azokat az embereket is, akiknek az én utamat kellett befolyásolniuk eddigi életemben. és azt hiszem, ez most egy kölcsönös befolyás lesz. én pedig természetesen kíváncsian várom az időt, de nem vagyok türelmetlen, sőt, ismét nyugalom van bennem, hiszen tudom, hogy aminek úgyis meg kell történnie, az meg fog történni.
ha elmondtam volna mondjuk Gabónak, talán megértette volna, de olyan lelkes tud lenni, hogy rögtön érzelmeket magyarázott volna a puszta értelembe. én pedig ezt értem meg. de sokszor jobb megkímélnem magam a magyarázkodástól. az olyan értelmetlen. vagy hagyhattam volna, hogy gondoljon, amit akar, de azt sem tartottam tisztességesnek. jobb így, hogy megtartottam magamnak ezeket a gondolatokat. és most ide leírva az emlékezést szolgálja. hogy sose felejtsem el, honnan indultam el ezen a teljesen új úton.