"A színház mindenekelőtt az élet. Ez az elengedhetetlen kiindulási pont, és igazából csak az érdekelhet bennünket, ami az élet része, a szó lehető legtágabb értelmében. A színház az élet. Ugyanakkor nem mondhatjuk azt, hogy nincs különbség az élet és a színház között." - Peter Brook
igen, láthatóan rajta vagyok a színház-témán. és egész jó okom van erre. végre találtam némi kihívást az életben. sajnálatos módon a lelkem jóval gyorsabban öregszik, mint a testem. ha az ember eljut egy olyan pontra, hogy akármerre indulna, jelentéktelennek talál mindent, akkor hatalmas öröm, ha egyszer valami olyasmit fedez fel, amire azt tudja mondani, hogy "hű, ez aztán az újdonság! muszáj belevágnom, mert csak ez jelenthet kihívást!".
aztán lehet, hogy belebukok, de ha van egy ilyen lehetőség, és meg sem próbálom, akkor később hihetetlenül bánni fogom. egyéb iránt pedig most vagyok nagyon hálás amiatt, hogy már kicsi koromtól kezdve foglalkozhattam zenével. ha nem erőltetik rám 6-7 évesen, akkor most az esélytelenek nyugalmával indulhatnék. de így úgy gondolom, hogy van annyi zenei előképzettségem, ami megdobogtatja a felvételibizottság szívét. hála a jó anyámnak. aki mostanra már ki van akadva tőlem, de ezt előre lehetett sejteni. azért én mégis hálás vagyok neki. meg annak a ForeverAlone apámnak is, elvégre miatta lett a hangszerem pont a zongora, amit meg is szerettem. ettől függetlenül még az érzéseim irántuk nem változtak. már csak a pszichológusomra leszek kíváncsi, mikor közlöm vele a legújabb terveimet. ő is ki fog akadni rám. de már hozzászoktam. senki sem hisz bennem, amióta az eszemet tudom. bizonyára okot adtam rá. hát, ez van. azért én most megtaláltam a legújabb plátói szerelmem. kíváncsi leszek, mi sül ki belőle.
